Ebben a kis bejegyzésben a félelemről, és annak káros hatásáról lesz szó. Hogy ez mennyiben kapcsolódik az általunk kínált lehetőséghez? Nos, a félelem érintheti életünk bármelyik területét, így a munkánkat is. Elég, ha csupán a munkahelyváltáskor jelentkező szorongásra, vagy egy új állás kapcsán időnként felmerülő kisebbrendűségi komplexusra gondolunk.
Szóval amikor az ismeretlennel, a Terra Incognitával van randevúnk hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ott nem győzhetünk. 
Pedig dehogynem.
Nos, ezért született a most következő, kissé személyesebb írás.


Legnagyobb ellenségünk – A félelem

Úgy tartják, hogy az ember legnagyobb ellensége a félelem. A félelem húzódik meg a rossz emberi kapcsolatok, a betegesség, a kudarc mögött. Milliók félnek a haláltól, az öregségtől, különböző betegségektől, a kudarctól, a jövőtől, stb.
És a legőrjítőbb az egészben, hogy a félelem, nem más, mint az elménk egy gondolata, vagyis, saját gondolatunktól rettegünk.
Sok esetben, félelmünk tárgya nem létezik, így a legtöbb félelmünk alaptalan. Sötét és gonosz árnyékok gyülekezete csupán, de az árnyaknak nincs realitásuk.


A pánikroham                                              

Félelem 1995 nyara nehéz év volt a számomra. Leérettségiztem, de két pont híján lemaradtam a Tanítóképző Főiskoláról, így egyik pillanatról a másikra közösség nélkül maradtam. Az első hetekben nem volt ennek túlzott jelentősége, ám pár hónap elteltével azt vettem észre, hogy a családban mindenkinek van valami napi dolga (kötelezettsége), csak nekem nincs. A húgom iskolába járt, anyám dolgozni, régi osztálytársaim (akik bekerültek valamilyen felsőoktatási intézménybe) megint a padot koptatták. Mindenkinek voltak napi céljai, engem kivéve. Csupán annyi maradt, hogy a következő évi felvételire tanuljak. És egy idő után olyan érzésem lett, hogy kikerültem a létezés peremére.

A buszon…

Amikor először megtörtént, azt sem tudtam, mi történik velem. A buszon ültem, miután reggel elkísértem a húgomat az iskolába (ezt minden nap megtettem akkoriban, hogy legyen valami állandóság az életemben), mikor szédülni kezdtem. Mire felocsúdhattam volna, levert a víz, a szívem kalapált a mellkasomban, egyre kevesebb lett az oxigén, és vibráló függöny ereszkedett a szemem elé. Attól féltem menten elájulok.
Le kellett szállnom a buszról, hogy összeszedjem magam, és jól emlékszem, hogy már akkor, az első alkalommal felébredt bennem a félelem, hogy mi lesz, ha megismétlődik…
Elkezdtem félni a buszozástól (a zárt terektől, ahonnan nem tudok „idejében” kijutni, ha baj van), aztán attól, hogy egyedül leszek, mikor „újra jön”, végül már féltem magától a félelemtől is…
Egyetlen kapaszkodó maradt csupán: A tudat, hogy így nem lehet leélni egy életet! Emlékeztem rá, hogy voltam „normális” is. És vissza akartam kapni a régi önmagam.


Tedd meg, amitől félsz!

Rendben, de mégis, hogyan?
Egy nap, mikor a húgomra vártam a Pataky művházban, és gondolataim, szokásukhoz híven, lázas sebességgel követték egymást, mindenféle negatív képzetet vetítve elém, egy kis könyves standon megpillantottam valamit.
Dr. Domján László – Agykontroll sikerek című könyve volt. Belelapoztam, és tudtam, hogy ez lesz a kiút ebből az áldatlan állapotból, amiben akkor már hónapok hosszú sora óta voltam beleragadva. Jobban mondva, azt tudtam, hogy ha ez nem, akkor semmi. Rengeteget olvastam témába vágó könyveket,    pszichológusok, pszichiáterek munkáit, könyveit, de a legfontosabb, hogy alkalmazni kezdtem a leírt meditációs gyakorlatokat otthon, és mindig vittem magammal a könyvet, bárhová is mentem. Így telt el egy év, és Időközben felvettek a főiskolára is. A hosszú buszozások továbbra is elképzelhetetlen kihívást jelentettek, de ott volt a hátizsákban velem a könyv, hogy ha „baj lesz”, elővehessem. És ez a tudat, hihetetlenül sokat segített. Időközben bekerült még egy-két hasonló témájú könyv is a táskámba, így nemritkán súlyos plusz kilókkal a hátamon indultam az előadásokra (vagy bárhová).

De egyszer csak…

Aztán egy nap, mikor késve indultam a főiskolára, és kapkodva dobáltam össze a cuccaimat, a 123-as buszon jöttem rá, hogy nincsenek velem a könyvek…
Azok a könyvek!
Az első érzés a félelem volt, az első gondolat pedig a megfutamodás.
Aztán egy másik gondolat emelte fel a fejét lassan: Függő lettél barátom! Könyvfüggő! És így fogsz még leélni vagy hatvan évet? Ez normális? Ez ideális?
Tudtam, hogy nem az.
És ekkor kezdődött valójában a kilábalás a gödörből…

…erről fog szólni a bejegyzés második része.
Hamarosan…

Nagy Norbert

Summary
Félelem - Sehol a világon nincs megírva, hogy vesztesz!
Article Name
Félelem - Sehol a világon nincs megírva, hogy vesztesz!
Description
Le kellett szállnom a buszról, hogy összeszedjem magam, és már akkor, az első alkalommal felébredt bennem a félelem, hogy mi lesz, ha megismétlődik..
Author